A vendéglátás mint szerepjáték

Az ember az étteremben nem élelmiszert vásárol, hanem vendéglátást. Az éttermi vendéglátás műfaját tekintve leginkább szerepjátéknak tekinthető. Én eljátszom, hogy vendég vagyok, az étterem személyzete pedig eljátssza, hogy szíves-örömest vendégül lát engem: jó házigazdaként lesik a kívánságaimat, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy pompásan érezzem magam. Történik mindez egy gondosan összeállított díszletben, megfelelő jelmezben és kellékekkel. Az ételek és italok ára tehát nemcsak az anyag- és energiaköltséget tartalmazza, hanem abba van beépítve az egész játék tarifája. A játék íratlan szabályrendszere nem engedi meg, hogy a tökéletes alakítást tapssal jutalmazzuk; elégedettségünket többnyire a számla rendezésekor adott borravalóval fejezzük ki.

Az étterem személyzete ilyenformán színtársulatnak tekinthető, amelyben a főszereplpő temészetesen a pincér. (Ha túl akarjuk hajtani az analógiát, akkor a szakács tekinthető mondjuk ügyelőnek.) A színésznek van jó és rossz napja, vannak örömei és vannak bánatai. Ha valamiért képtelen a játékra, akkor aznap este nem lép színpadra. Amennyiben azonban úgy dönt, hogy színpadra lép, akkor nincs több kifogás. Akkor a szerepét tökéletesen kell eljátszania. A közönség nem kíváncsi egy búval bélelt Figaróra vagy egy izgága Hamletre, aki épp a mézesheteire készül. A színész személyisége természetesen áthatja a játékát is (éppen ettől lehet egy színész nem középszerű, hanem zseniális). Azonban nincs lehulló álszakáll, nincs szövegtévesztés és nincs kiszólás. A szerep kötelez. Ha pedig a közönség nincs megelégedve, megvonja az adott színtársulattól a bizalmat. A paradicsom- és záptojásdobálás már kiment a divatból, a nyílt kifütyülés is ritka – de a csalódott néző legközelebb oda megy szórakozni, ahol a pénzéért tökéletes illúziót nyújtanak neki.

Az étteremmel ugyanez a helyzet. A vendég elvárja, hogy a pénzéért a vendéglátás tökéletes illúzióját kapja. Nem azért, mert szőrös szívű, empátiára képtelen kényúr – hanm azért, mert ez a játék egész egyszerűn erről szól. És ha szívélyes vendéglátás helyett csupán a képébe tolnak egy adag ennivalót, azt vendégként ugyanúgy nem köteles elfogadni, mint nézőként azt hogy, a színész egykedvűen fölolvasa a szövegkönyvet. Ha valaki csak a dráma szövegére kívncsi, nem színházba megy, hanem könyvesboltba vagy könyvtárba. Ha valaki csupán táplálkozni szeretne, nem étterembe megy, hanem közértbe vagy büfébe.

De milyen is a tökéletes vendéglátás?